6

Pörgesd fel a jobb agyféltekédet!

Ahhoz, hogy például az olasz nyelvet és az olasz nyelvtant érdemben el tudd sajátítani – olasz nyelvtanárral vagy anélkül, a jobb és a bal agyféltekéd összehangolt munkájára van szükséged.
A jobb agyféltekét, ahogy például az izmokat is, lehet edzeni és edzésben, vagyis szinten tartani, az alábbi módszerekkel:

1. Rajzolás
Ugye ti is hallottatok már a jobb agyféltekés rajzolásról?
Azt mondják, ha le tudod írni a nevedet, akkor rajzolni is tudsz. Gondoljuk bele, gyermekként mennyit rajzoltunk, alkottunk, fejlesztettük ezáltal kreativitásunkat. Ezt érdemes felnőttként is folytatni, az élet minden területén tapasztalni fogjuk pozitív hatását.
Ezek a tanfolyamok léteznek gyermekek, kezdők és haladók számára.
A kezdők még fekete-fehérben látják a világot, megtanulják a fekete és fehér számtalan árnyalatával kifejezni magukat, fekete-fehér képekben kell elrejtett dolgokat (állatok, tárgyak) felismerni, valamint 1-1 adott kép fonákját, „negatívját” lerajzolni.
A haladók pedig elsajátítják a színelmélet alapjait, amit az élet minden területén tudnak kamatoztatni.
A rajzolás titka a látásmód, a szemünkkel és nem a kezünkkel történik az alkotói tevékenység.

 

Fodor Ákos:
“- Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom.”

Ahhoz, hogy jobb és bal agyféltekénket felpörgessük és összehangoljuk, otthon is érdemes rajzolni. Íme egy nagyon egyszerű és gyors gyakorlat:

◊ Két ceruzára és egy lapra van szükséged. Vedd az író kezedbe a ceruzát és a lap teljes szélessébe rajzolj egy fekvő nyolcast (végtelen jel) és ezt a folyamatot ismételd fél percen át, anélkül, hogy felemelnéd a ceruzát a lapról.
Ezután tedd át a ceruzát a másik kezedbe és szintén fel percen keresztül rajzold a fekvő nyolcast, az előző alá.
◊ Majd fordítsd meg a lapot, mindkét kezedben legyen ceruza és fele akkora szélességben, egymás mellé rajzold a fekvő nyolcasokat, szintén fel percen keresztül, anélkül, hogy a ceruzákat felemelnéd a lapokról. A jobb és a bal kezeddel ellenkező mozdulatokat kell végezned, az agyadnak egyszerre kell ezeket a mozdulatokat koordinálni, hogy a végeredmény egyforma legyen.

2. Tánc
A rajzoláson kívül a tánc is remek módszer ahhoz, hogy szinkronba hozzuk a jobb és bal agyféltekénket. Például, ha a kezünkkel és lábunkkal különböző mozgásokat kell végeznünk (balra lépünk és a kezünk a fejünk felett jobbra kell mozgatni) ezeknek a gyakorlatoknak az elsajátítása általában időigényes, mert a két agyféltekének kell összhangba hoznia ennek a feladatnak a végrehajtását.

3. Sport
Sportolással is remekül tudjuk a jobb és bal agyféltekét edzeni. Például elliptikus tréneren vagy szobabiciklin váltogassuk az előre- és a hátramenetet, de ezt tudjuk gyakorolni egy egyszerű hátramenetben végzett sétával is.

 

Játékra hívlak, pörgesd fel a jobb agyféltekédet!
A színek neveit mondd ki, és ne azokat a szavakat, amik le vannak írva.
Ha a leírt szavak győzedelmeskednek, a bal agyféltekéd győz.
Ha képes vagy csak a színekre koncentrálni, a jobb agyféltekéd a győztes.

✅ HA NEM ÉRTED AZ OLASZ NYELVTAN ÖSSZEFÜGGÉSEIT
✅ Ha hatékony és gyors segítségre van szükséged
✅ Ha önállóan (is) tanulnál
✅ Ha magyar logikára építve tanulnál
✅ Ha kezdő olaszos vagy
✅ Ha újrakezdő vagy
✅ Ha érettségire, nyelvvizsgára készülsz
✅ Ha csiszolnád a tudásodat
✅ Ha szeretnél kiköltözni Olaszországba
✅ Ha szeretnél az olaszokkal az anyanyelvükön kommunikálni
‼️ ITT A MEGOLDÁS ‼️
⬇️⬇️⬇️
https://olasznyelvtan.hu/megrendelem/

Facebook
Twitter
LinkedIn
Kedves leendő könyvvásárló!

Az MPL leterheltsége és a Foxpost csomagautomaták telítettsége miatt karácsony előtt az utolsó feladási nap 2024. december 18. szerda kora délelőtt.
Gondoskodj időben a karácsonyi ajándékról, hogy már szenteste előtt nálad lehessen!

Kedves leendő könyvvásárlók!

Kedves oldallátogatók!

Az OlaszNyelvtan 2024. december 21. – 2025. január 5. között szabadságon van.
Az időközben beérkezett megrendelések teljesítése és az üzenetek megválaszolása 2025. január 6-án délelőtt fog megtörténni.

Minden kedves olaszrajongónak szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket és olasz élményekben is gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk!