Nave-Scuola-Amerigo-Vespucci-13-1000x600

93 éves a világ legszebb hajója, az Amerigo Vespucci

A 93. születésnapját ünneplő Amerigo Vespucci kiképzőhajó, a „tengerek királynője” valójában minden idők egyik leghíresebb hajója, a szépség, a bátorság és a kitartás szimbóluma. Nem csak az olasz haditengerészet legrégebbi és legjobban csodált hajója, ami a mai napig a Livornói  Tengerészeti Akadémia szolgálatában áll, hanem a legszebb is.


Képek forrása: staticflickr.com

Az Amerigo Vespucci története

Az Amerigo Vespucci ötlete az 1920-as évek második felében született meg, amikor az Olasz Haditengerészetnek meg kellett újítania a Tengerészeti Akadémia hallgatóinak képzésére szánt egységeket.
Úgy döntöttek, hogy olyan hajót építenek, ami lehetővé teszi a hallgatók számára, ahol megtanulhatják a tenger és a szél titkait, tehát egy  vitorláshajót, ahol a manővereket szigorúan kézzel kellett végrehajtani.

A projektet Francesco Rotundi haditengerészeti mérnökre  és alezredesre bízták, aki egyben a Castellammare di Stabia hajógyárak igazgatója is volt. A hajó tervezésében és építésében őt a XIX. század elejei  hajók,  különösen a Két Szicília Királyság királyi haditengerészete inspirálta.
Valójában két kiképzőhajót terveztek és építettek, a híres Vespuccit és a kevésbé boldog sorsú ikertestvérét, a  Cristoforo Colombót.

Forráskép megtekintése

Míg az Amerigo Vespuccit 1931. február 22-én avatták fel, helyezték vízre, és azóta is szolgál, a Cristoforo Colombo 1928-ban készült el, és csak 1943-ig használták kiképzőhajóként. 1949-ben, a II. világháborút követően,  a párizsi békeszerződés rendelkezéseit követve, Dunay (Duna) néven átengedték a Szovjetuniónak, ahol azt gyakorlóhajóként használták Odesszában, a Fekete-tengeren, egészen 1963-ig, amikor egy pusztító tűz után a szovjet hatóságok úgy döntöttek, hogy megsemmisítik.

Forráskép megtekintése

Az Amerigo Vespucci motorral felszerelt, három függőleges árbocú vitorlás hajó, 101 méter hosszú, 15,5 méterszéls, 4000 tonna súlyú, maximális sebessége kb. 10 csomó motormeghajtással, 16 csomó vitorlákkal.  A vitorlák 2.650 négyzetmétert tesznek ki,  olona vászonból készültek, több csík varrásával.

A 3 árbóca az alábbi paraméterekkel rendelkezik: a Mezzana 43 méter, a  Maestra 54 méter, a Trinchetto 50 méter magas, a hajó  orrárboca pedig 18 méter.
A legénység 270 női és férfi kadétból áll, a hajó maximális befogadóképessége 400 fő. A Vespuccin minden parancsot a parancsnok ad ki. Mindenkinek gyorsan meg kell szoknia a vasfegyelmet és a kemény csapatmunkát, mindenkinek megvan a maga feladata és pontos felelőssége.

Forráskép megtekintése

A hajó mottója: “Non chi comincia ma quel che persevera.”
A rendkívül elegáns fekete-fehér hajótestet aranydíszítés – többek között Americo Vespuccit ábrázoló kép -tarkítja.
A lőrésekben stílszerűen XIX. századi ágyúkat helyeztek el.

Forráskép megtekintése

A hajó kifinomult és az eredeti berendezéseket őrzi. A hosszú folyosón címerek százait függesztették fel a falra, a folyosó végén található a rendkívül elegáns, dióból és mahagóniból készült csodálatos tanácsterem, ahol olajfestményeket csodálhatunk meg.

Forráskép megtekintése
Forráskép megtekintése

A hajó 2004-2006 között több ráncfelvarráson és modernizáláson esett át, többek között új motort és navigációs rendszert kapott. Pillanatnyilag 11 csónak van a hajón, valamint integrált és automatizált dízel-elektromos generáló rendszer.

2007 szeptemberétől az Amerigo Vespucci Haditengerészeti Iskola az UNICEF nagykövete.
A hajót olyan tisztelet övezi, hogy a világ összes vizén elsőbbséget élvez, és minden hajó 3 szirénahanggal üdvözli.

Olaszul tanulóknak egy olasz nyelvű videó:

Amennyiben kíváncsi vagy, hogy pillanatnyilag hol található ez a csodálatos hajó, erre a linkre kattintva máris megtudhatod. Pillanatnyilag Japánból Ausztráliába tart.

Ha még szívesen olvasnál az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról, érdekességekről, nyelvtanulásról, kérlek, hogy látogass el a blogomra.
Ha olaszul tanulsz és a nyelvtannal kapcsolatos ismereteidet bővítenéd, lapozz bele a könyvembe.
Ha olaszul vagy angolul tanulnál, ajánlom figyelmedbe magán- vagy csoportos óráimat.

nave hajó
leggenda legenda
vela vitorla
manovra manőver
vento szél
mare tenger
gemello / gemella iker
destino sors
sirena sziréna
incendio tűz
Facebook
Twitter
LinkedIn