carbonara

Carbonara, carbonara, carbonara!

Április 6-án ünnepeljük világszerte az olasz gasztronómia egyik kulináris kincsét, a carbonarát.
Az eseményt világszerte olyan sokan követik, hogy erre a virtuális rendezvényre egy külön hastaget is létrehoztak: #carbonaraday.

A carbonara viszonylag modern receptnek számít.
Úgy tartják, hogy a II. világháború után az amerikai katonáknak – akik hozzá voltak szokva a tojással és húsos szalonnával készült ételekhez – kedveskedtek ezzel a római étellel.

A tökéletes recept

Minden szakácsnak megvan a maga titka azzal kapcsolatban, hogy szerinte hogyan kell elkészíti a tökéletes carbonarát.
Egy olasz szakács számára a tökéletes tésztához 5 összetevő szükséges:
guanciale, pecorino, tojás, só (csak a tészta főzőlevébe kell tenni belőle) és fekete bors.

Ország- és világszerte léteznek a carbonarának különféle alternatív változatai is, mint például Spanyolországban tejszínt is adnak hozzá, Kínában és Malajziában csirkével készítik. Van, aki szerecsendióval (például Olaszország észak-keleti régióiban), és van, aki petrezselyemmel is ízesíti.

Az alábbi videóban egy római, egy picit „pazzarello” szakács mutatja be a tökéletes carbonara receptjét, olaszul.
A videóból, amit elsősorban olaszul már tudók vagy a nyelvet gyakorolni kívánók figyelmébe ajánlok, a 6., titkos összetevő is kiderül. 🙂

Hozzávalók 1 fő részére: 
10 dkg spagetti
5 dkg húsos szalonna (guanciale)
3 dkg pecorino romano (sajt)
feketebors
2 tojás sárgája
+ a 6. titkos összetevő: ……

A húsos szalonnáról vágjuk le a bőrt, majd a szalonnát vágjuk vékony szeletekre és apró csíkokra.
A recept titkos összetevője a sertészsír, amiből egy kiskanálnyit olvasszuk fel, ez vékony zsírréteget fog  képezni a serpenyőn.

Ezt követően tegyük a serpenyőbe a levágott bőrt (csak az íze miatt) és a húsos szalonnát.
Közben verjük fel a tojássárgákat, majd keverjük hozzá a reszelt sajtot és a borsot.

Ahhoz, hogy ez még lágyabb legyen,  adjunk hozzá a tészta vizéből egy merőkanálnyit.
Alaposan keverjük el, a forró (de nem túlsózott!) vízben a sajt felolvad, a végeredmény lány tojáskrém.
Közben megpirult a húsos szalonna is, a vékony zsírrétegnek köszönhetően nem fakult ki, nem veszítette el a színét a hús.

Ha megfőtt a spagetti (al dente), szűrjük le (a vizet ne öntsük ki) és adjuk hozzá a szalonnához, majd keverjük össze alaposan ezt a két összetevőt.
Ezt követően, mivel nem tojásos nokedlit készítünk, lekapcsoljuk a főzőlapot, és a tésztához öntjük a tojáskrémet.

A videóban látható módon gyorsan elkeverjük a tésztát a tojáskrémmel, majd tésztamennyiség függvényében hozzáadunk 1-2 merőkanál főzőlét és gyors mozdulatokkal, alaposan tovább keverjük.
Reszelt sajttal, forrón tálaljuk.

Buon appetito! 🙂

Ha még szívesen olvasnál az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról, érdekességekről, nyelvtanulásról, látogass el a blogomra.
Ha olaszul tanulsz és a nyelvtannal kapcsolatos ismereteidet bővítenéd, lapozz bele a könyvembe.
Ha olaszul vagy angolul tanulnál, ajánlom figyelmedbe magán- vagy csoportos óráimat.

preparare elkészíteni
strutto sertészsír
tuorlo / rosso di uova tojás sárgája
ingrediente segreto titkos összetevő
sciogliersi elolvad / megolvad
grattugiare reszelni
mescolare összekeverni
aggiungere hozzáadni
fare una verifica ellenőrizni
amalgamare alaposan összekeverni

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Kedves leendő könyvvásárló!

Az MPL leterheltsége és a Foxpost csomagautomaták telítettsége miatt karácsony előtt az utolsó feladási nap 2024. december 18. szerda kora délelőtt.
Gondoskodj időben a karácsonyi ajándékról, hogy már szenteste előtt nálad lehessen!

Kedves leendő könyvvásárlók!

Kedves oldallátogatók!

Az OlaszNyelvtan 2024. december 21. – 2025. január 5. között szabadságon van.
Az időközben beérkezett megrendelések teljesítése és az üzenetek megválaszolása 2025. január 6-án délelőtt fog megtörténni.

Minden kedves olaszrajongónak szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket és olasz élményekben is gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk!