Gelato

Éljen a fagyi, ma van a Gelato Day!

A fagyi rövid története

A fagyi elődjének története az időszámítás előtti időkre nyúlik vissza.

Nagy valószínűség szerint az első fagylaltkelyhet Egyiptomban találták a II. dinasztia sírjában. Így feltehetőleg az i. e. 2700-as években már létezett ez a speciális ezüst kehelypáros, az egyik kehelyben lehetett valószínűleg a hó, a másikban pedig a főtt gyümölcs és ezeket keverték össze.

A mai fagylalt elődje viszont valószínűleg Kínában született, i.e. 2000 környékén. Hóba kevert, alaposan megfőtt rizsből, tejből készült, fűszerek hozzáadásával.
Ezt követően születtek meg a fagyasztott gyümölcs alapú édességek, melyek tejjel vagy a nélkül készültek.

A Római Birodalom idején a rabszolgák a Vezúvról hordták a havat és a jeget.
Pompeiben a régészek találtak arra utaló jeleket, hogy léteztek a városban jégárusítással foglalkozó boltok.

Forráskép megtekintése
Képek forrása: italymagazin.com

A XIII. században Pekingben utcai árusoktól lehetett megvásárolni ezeket az édességeket.

A XIV. században Marco Polónak köszönhetően megjelent a fagyasztott tej és fagyasztott gyümölcs Olaszországban is.

1533-ban, amikor Medici Katalin és II. Henrik egybekeltek, egy addig soha nem látott édesség is került az asztalra. Édes krém alapú, fél hideg desszert volt, ami nagyon hasonlított a mai fagylaltra.

A fagyi a gazdag emberek kiváltsága volt, mivel nagyon költséges volt a jég előállítása és tárolása.

1560-ban egy spanyol orvos római látogatásának köszönhetően viszont forradalmi változás állt be a fagyi történetében. Rájött arra, hogy ha kálium-nitrátot ad a jéghez és a hóhoz, sokkal könnyebben és gyorsabban le lehet bármit hűteni viszonylag rövid időn belül.

Forráskép megtekintése

A XVII. század végén egy francia szakácskönyvben megjelent az első fagyi recept.
Toszkánában és Szicíliában virágzó jégkereskedelem alakul ki. Francesco Procopio de’ Coltelli, szicíliai származású szakács Párizsban megnyitotta világhírű kávéházát, a Café Procopét. Továbbfejlesztette a fagyit, a mézet cukorral helyettesítette és sót adott hozzá, hogy hamarabb hűljön és tovább elálljon.
Ezt követően minden magára adó kávézóban lehetett fagyit kapni.

1770-ben Giovanni Basiolo, olasz kivándorló New Yorkban megismertette az amerikaiakkal a fagylaltot. Akkoriban még viszonylag kevés volt a választék. Létezett gyümölcs alapú jégkása, valamint tej alapú csokis és fahéjas fagyi is.

Az igazi áttörést az ipari forradalom hozza, amikor feltalálták a hűtőgépet és immár nem volt gond a fagylalt hűtése és tárolása.

A XX. század legelején feltalálták a tölcsért, majd az 1920-as években a mozgó fagyis pultokat, majd a pálcikás jégkrémet.

Forráskép megtekintése

A II. világháborútól napjainkig Olaszországban

A csomagolt fagylalt és jégkrém fogyasztása 1/4 kilóról 4 kilóra növekedett.

Ugyanakkor a kézműves fagylalt esetén még nagyobb a változás. Egy 2017-es statisztika szerint minden olasz évente 12 kg fagylaltot fogyaszt (ez a világháború után csak ½ kiló volt) és ezzel fagyi fogyasztásban az olaszok világelsőnek tudhatják magukat.

Forráskép megtekintése

Fagyi Guinness rekordok

A leghosszabb fagyi
Amerikában, a Texas Fesztiválon készült 2019. márciusában.
1386,62 méter hosszúságú lett ez a Guinness rekord fagylalt-desszert, aminek az elkészítéséhez felhasználtak kb. 1900 liter vanília fagyit, 1150 liter csokoládé és eperszirupot, 2000 flakon felvert tejszínhabot, 12 kg csoki forgácsot és 20.000 cseresznyét.

A legmagasabb jégkrém
Szintén Amerika nevéhez fűződik. 2014-ben készítettek el, 1365 kg-ot nyomott, 1,7 méter magas és 1,9 méter széles volt.

A legmagasabb tölcséres fagyi
A Guinness rekord Norvégia nevéhez,  a Hennig-Olsen családi vállalkozáshoz fűződik.
Paraméterei az alábbiak: 3,08 méter, 1080 liter fagyiból, 60 liter csokiból és 110 kg nápolyiból készült.
Ezzel a rekorddal 1 korábbi olasz rekordot (2,81) múltak felül a norvégok.

Legtöbb gombóc egy tölcsérben, na végre, ez már egy venetói olasz névhez fűződik, aki 121 gombóc fagyit tett rá egy tölcsérre majd egyensúlyozta azt. 🙂

Végezetül pedig olaszul tanulók vagy a nyelvet gyakorlók számára egy olasz nyelvú videó, amiben a venetói fagyi történetét ismerhetitek meg:

 

Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is érdekes lehet, köszönöm szépen a megosztásokat! 🙂

neve
ghiaccio jég
mescolare összekeverni
latte tej
succo di frutta gyümölcslé
architetto építész
panna tejszín
miele méz
frigorifero hűtőszekrény
cono tölcsér
Facebook
Twitter
LinkedIn