Federico Fellini, a halhatatlan zseni ma lenne 100 éves

2020-01-20
Olasz kultúra , Olasz nyelvtanulás, olasz nyelvtan
, , , , , ,
0

Federico Fellini olasz filmrendező, forgatókönyvíró, karikaturista és író ma lenne száz éves.
Riminiben született 1920. január 20-án, Rómában hunyt el 73 évvel később.

A mozitörténelem egyik legnagyobb rendezőjeként tartják számon, közel 40 évig tartó munkássága során hatalmas nemzetközi hírnévre is szert tett.
A filmjeiből, amik melankóliával, groteszk humorral és finom szatírával átszőttek, még ma is idézzük a szállóigéket.

Ő saját magát különleges humorral egy olyan „mesterember”-nek titulálta, akinek nincs mondanivalója, de pontosan tudja, hogy azt a semmit milyen módon adja elő.

https://youtu.be/Gr2RtrtcRCk

Filmjei saját életéből és az országjárása során szerzett tapasztalataiból merítették a témákat, és azok bármennyire is melankolikusak voltak, az olaszokra jellemző életigenlésről szóltak.

Erről így nyilatkozott: „az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi. A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája”.

Fellini 12 alkalommal kapott Oscar-díj jelölést a legjobb rendezői vagy forgatókönyvi díjra.
A La strada” (Országúton), Le notti di Cabiria” (Cabiria éjszakái) a „ 8 ½” és az „Amarcord” című filmjei elnyerték a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat.

https://youtu.be/il1drFBRl2M

Ezen kívül a Moszkvai Filmfesztiválon két ízben nyert, 1963-ban és 1987-ben.
1960-ban a Cannes-i Filmfesztivál Aranypálma díját, 1970-ben pedig hazai vizeken, a Velencei Filmfesztivál Aranyoroszlánt söpörhette be.

1993-ban, halála előtt néhány hónappal, Oscar életműdíjjal jutalmazták Fellinit.
Köszönőbeszédében köszönetet mondott a hosszú karriere alatt őt támogató kollégáinak, de csak egyvalakit emelt ki név szerint: feleségét, Giulietta Masinát.


Fellini és felesége a Cabiria éjszakái című filmben.  (Forrás: AFP)

Fellini 1993. október 17-én szívrohamot kapott, és kómába zuhant. Egy ország aggódott és imádkozott érte, az olasz média folyamatosan tudósított az állapotáról. 50. házassági évfordulója után egy nappal, október 31-én halt meg.
Az akkor már szintén nagyon beteg felesége csak néhány hónappal élte őt túl.
Riminiben, a csak 3 hetet élt kisfiukkal közös sírban helyezték őket örök nyugalomra.

Rimini egy időszakos kiállítással rója le tiszteletét a város szülötte előtt:
https://www.mostrafellini100.it/

✅ HA NEM ÉRTED AZ OLASZ NYELVTAN ÖSSZEFÜGGÉSEIT
✅ Ha hatékony és gyors segítségre van szükséged
✅ Ha önállóan (is) tanulnál
✅ Ha magyar logikára építve tanulnál
✅ Ha kezdő olaszos vagy
✅ Ha újrakezdő vagy
✅ Ha érettségire, nyelvvizsgára készülsz
✅ Ha csiszolnád a tudásodat
✅ Ha szeretnél kiköltözni Olaszországba
✅ Ha szeretnél az olaszokkal az anyanyelvükön kommunikálni
‼️ ITT A MEGOLDÁS ‼️
⬇️⬇️⬇️
A héten  kedvezménnyel vásárolhatod meg.
https://olasznyelvtan.hu/megrendelem/

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük