BUON NATALE! KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉS OLASZ MÓDRA 2. - A BETLEHEM

2018-12-12
Olasz kultúra , Olasz nyelvtanulás, olasz nyelvtan
, , , , , , , , , , , ,
0

Olaszországban december 8-án, az Immacolata vagyis a szeplőtelen fogantatás napján kezdik el a készülődést a karácsonyi ünnepekre, ekkor állítják fel a karácsonyfát és a betlehemet.
A betlehem egy latin szóból származik, jelentése: jászol és Jézus születését szimbolizálja.

Augustus császár  uralkodása alatt Máriának és Józsefnek Názáretből Betlehembe kellett utaznia, hogy a születési helyükön legyenek regisztrálva egy kötelező népszámlálás miatt, és mivel nem találtak szállást egy fogadóban sem, egy istállóban húzták meg magukat.
Az éjszaka folyamán itt született meg gyermekük, Jézus.

Az evangéliumban nincs szó az istállóban található állatokról, ez a részlet valószínű, hogy szájhagyomány és fantázia útján került bele a történetbe. Ugyanis úgy vélhették, azért, hogy a kis Jézust megvédjék a hidegtől, szalmába csomagolhatták őt. A szalmát pedig az állatok etetésére a jászolban találhatták.

A mai napig a betlehemből a juh és az ökör nem hiányozhat. Az első betlehemet Assisi Szent Ferenc állította a középkori Olaszországban és ezt követően a ferencesek terjesztették el egész Európában.


Képek forrása: pinterest

Nápoly
az az olasz város, amelyik a legszorosabban kapcsolódik a betlehemi hagyományokhoz, már egy 1025-ös iratban is említést tesznek egy bizonyos Szent Mária templomról.

A betlehemi figurák és tájképek szimbolikus jelentőséggel bírnak, babonákból és legendákból születtek.
A betlehem Nápolyban nem csak hagyomány, hanem a művészeti kifejezés egyik eszköze is.

A városban található egy világhírű, festő kis utca, a via San Gregorio Armeno. Ennek teljes hosszában találhatók kézműves műhelyek, ahol nem csak decemberben, hanem az év minden napján meg lehet tekinteni és vásárolni a betlehemi figurákat.

Minden egyes betlehemi figurának szimbolikus jelentése van, az alábbi figurák a legfontosabbak a betlehemépítés során (természetesen Márián, Józsefen és a kis Jézuson felül):

Benino
Egy pásztorfiú, akit rendszerint a betlehem legmagasabb pontjára helyeznek el. A fejét egy kövön pihenteti, a közelében van egy fa, amelynek lombja árnyékában pihen, körülötte fehér juhok legelésznek. A hagyomány szerint nem szabad őt felébreszteni, mert eltűnik a betlehem.

Pásztorok
Változatos csoportot képviselnek és különböző élethelyzetekben ábrázolják őket, számuk nincs korlátozva. A kunyhó közelében helyezkednek el, ajándékokat visznek a kis Jézusnak, sétálnak az ösvényeken, terelik a juhokat a legelőhöz.

Asszony gyermekkel
Ezeket a figurákat mindig a barlang bejárata közelébe teszik.
A monda szerint Stefania, egy fiatal szűzlány, amikor tudomást szerzett a megváltó megszületéséről, elindult a barlang felé, hogy tiszteletét tegye. Viszont az angyalok megállították őt, mivel Madonna előtt csak férjezett asszonyok jelenhettek meg.

Másnap Stefania a kötényét kövekkel tömte meg és azt színlelte, hogy gyermeket vár. Így már megjelenhetett Madonna előtt. A kövek csodával határos módon fiúgyermekké változtak, a gyermeknek a Stefano (István) nevet adta. Azóta ünnepeljük Szent István napját december 26-án.

Kézművesek
A kézművesek képviselik valamennyi szakmát, mint például kovács, asztalos, tehénpásztor, pék, hentes, horgász. A pásztorok száma nincs korlátozva.

Kovács
A kovácsot általában egy kis, felszerelt kovácsműhelyben helyezik el, ahol a fújtató feléleszteni a tüzet a kovácsműhelyben, teljes körű kovácsszerszámokat látunk, mint például kalapács, fogó, véső.

Ács
Az egyike azon figuráknak, ami nem hiányozhat a betlehemből, mert Szent József is ács volt. Egy olyan műhelyben helyezik el az ács figuráját, ahol körbe van véve a munkájához szükséges eszközökkel.

Cipész
Általában a saját műhelyében találjuk őt, a jellegzetes cipészpad tele javításra váró cipőkkel.

Tehénpásztor
Legelőkön, teheneit legeltetve ábrázolják.

Köszörűs
Tipikusan késélezés közben, általában közel egy vendéglőhöz ábrázolják.

Pék
Egy zsák liszttel, a pékségben ábrázolják.

Árusok
A hagyomány szerint a különböző árusok az év különböző hónapjait szimbolizálják.
január – hentes-mészáros
február – sajtárus
március – baromfiárus
április – tojásárus
május – cseresznyeárus
június – pék
július – paradicsomárus
augusztus – dinnyeárus
szeptember – fügeárus
október – borárus
november – gesztenyeárus
december – halárus

Cigánylány
Azt a személyt szimbolizálja, aki képes a jövőbe látni. Általában a kocsma vagy a vendéglő közelében, a kovácsműhelytől távolra helyezik a figuráját.

Kártyajátékosok
Általában két kártyajátékos van, akiket Szent Jánosoknak is hívnak, december 24-ét és június 24-ét szimbolizálják.

Három királyok
A betlehem királyokat a lovaik társaságában találjuk, amik fehér, vörös és fekete színűek. Ezek a színek a nap útját szimbolizálják; a fehér a napfelkelte, a vörös a dél és a fekete az éj szimbóluma.

Az alábbi videóban egy csodálatos nápolyi betlehemet tudtok megtekinteni, nápolyi zenés aláfestéssel. Egyetlen olaszul tanuló se aggódjon, hogy a szövegből egy mukkot sem ért, ez természetesen, nem olaszul, hanem nápolyi nyelven énekelnek. 🙂 

Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is érdekes lehet, köszönöm szépen, ha megosztod! 🙂

presepebetlehem
rappresentareábrázolni
nascitaszületés
pescatorehorgász
zingaracigányasszony
i re magihárom királyok
mercatopiac
macellaiohentes
pontehíd
fiumefolyó

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük