Last minute nyelvtanulás

2023-03-29
Olasz nyelvtanulás , Olasz nyelvtanulás, olasz nyelvtan
, , , , , ,
0

Tőlem talán egy kicsit szokatlan lesz az alábbi bejegyzés, hiszen inkább az olasz gasztronómiáról, szokásokról és a kultúráról szoktam nektek írni, semmint a nyelvtanulásról.
Most viszont a mögöttünk álló néhány hét tapasztalatait szeretném megosztani nyelvtanári szemszögből.

Free Kid Notebook photo and picture

Az elmúlt 2-3 évben végre nem érkeztek futószalagon olyan megkeresések február-március környékén, hogy készítsek fel érettségire (igen, az azévire) és/vagy a májusi nyelvvizsgára, értelemszerűen csak az extra pontok miatt.
Optimista voltam, hogy talán végre a szülők és a diákok is belátták, időben kell a vizsgákra felkészülni, az utolsó hónap már nem erről kell(ene), hogy szóljon.

Akkor szoktam javasolni a nyelvvizsgára jelentkezést, ha otthon, nyugodt körülmények között mind írásban, mind szóban elérjük legalább a 70%-ot. Az utolsó hónapban pedig orrvérzésig gyakoroljuk az eddig tanultakat, már minden téma és nyelvtan benne van a “közös kalapban”, tehát nem gombnyomásra kérdezem egyik vagy másik tételt, hanem akár 2 percenként ugrálunk az egyik topikról a másikra. Ezzel a módszerrel hozzászoktatom a leendő vizsgázókat ahhoz, hogy azonnal tudjanak reagálni a váratlan kérdésekre és helyzetekre.

Free School Draw photo and picture

Idén ismét hetek óta zsinórban érkeznek a last minute megkeresések. 🙁
A jobb agyféltekés módszernek köszönhetően az órákat próbálom a lehető legidőhatékonyabban és ezzel egyenes arányban költséghatékonyan megtartani, próbálom a nyelvtanulási folyamatot lerövidíteni, amennyire lehet, de ettől még az információnak be kell épülnie.

Mit értek ez alatt?
A nyelvtanulásnál a rövid távú memória sajnos nem igazán célravezető.
Abban az esetben, ha a diákoknak egyik napról a másikra 50-100 szót kell megtanulniuk a  szódolgozatra, hát legyen, de utána érdemes ezeket a szavakat tisztességesen megtanulni, mert senki nem fog rájuk emlékezni néhány nap távlatából.
Az egyetemi vizsgákra is a tanulók zöme általában így készül.
Napi 10 szónál nem érdemes többet tanulni, bizonyítottan ez az a szómennyiség, amire közép- és hosszútávon is emlékezni tudunk.

Free Man Mistake photo and picture

A cél az, hogy a rövid távú memóriából átkerüljön minél több információ, szó, nyelvtan a közép majd a hosszú távú memóriába. Rossz hírem van, ez sajnos nem fog menni csettintésre, sok idő és sok gyakorlás után érhető el, hogy ha álmunkból felkeltenek, akkor is tudjuk az adott szavakat és / vagy a nyelvtant.
Ha idegen nyelven álmodsz, jó úton jársz! 🙂

A nyelvtanulás hosszú folyamat! Bármilyen módszerrel is tanulunk, évekig tart egy nyelv elsajátítása, amivel sajnos sokan nincsenek tisztában.

Cs.Kádár Péter - XXI. századi Diszkónika, 42. Ria, ria, memória ... Kép forrása: soulmusic.hu

A nyelvtanulás talán legnagyobb buktatója, hogy minden információra egyszerre kell emlékezni.
Legyen az érettségi, nyelvvizsga, vagy “csak” a nagybetűs élet, néhány mondaton belül kell megérteni vagy számot adni a tudásunkról, és kell például akár 5-6 igeidőt és igemódokat is használni. Ha ez nem megy automatikusan, nem tudjuk a feladatot teljesíteni.

Mint minden hasonlat, a következő is egy picit sántítani fog, de remélem, hogy érthető lesz ez alapján, hogy mire gondolok. Ha valaki történelemből érettségizik, és kihúzza a II. világháborút, soha nem fog kiderülni, hogy tudna-e a mohácsi csatáról vagy a Dózsa-féle parasztháborúról beszélni.
Egy nyelv esetében viszont mindent egyszerre kell tudni.

Free School A Book photo and picture

Egy másik jelenség, amire évek óta figyelek, és nem értem, hogy ez hogyan lehet, de a nyelvtanulók zöme nincs tisztában alapvető fogalmakkal, mint például alany, állítmány, tárgy, elöljáró, vonzatok, főnévi igenév, befejezett melléknévi igenév.

Sokszor szembesülök azzal, hogy jó képességű gimnazisták sem tudják beazonosítani a mondatokban az alanyt és az állítmányt, ami azon túl, hogy teljesen félreviszi a fordításukat, számos kérdést vet fel bennem a közoktatással kapcsolatban.  Ha nem tudjuk ezeket a minimális alapfogalmakat, csak a saját életünket nehezítjük meg a nyelvtanulás során.

Tehát, ha tehetitek, a gyerekeiteknek ne az utolsó pillanatban keressetek nyelvtanárt, mert senki nem fog tudni csodát tenni, és 4 év meg nem tanult anyagát egyetlen nyelvtanuló sem tudja abszolválni néhány hónap alatt.
Aki pedig nyelvtanuláson töri a fejét, legyen az egyéni vagy csoportos nyelvtanulás, szánjon erre időt, évek kérdése, mire el tudunk 1-1 adott idegen nyelvet sajátítani.

Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is érdekes lehet, köszönöm szépen, ha megosztod! 🙂

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg ismerőseiddel!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük