skip to Main Content
MIÉRT KÉK MEZBEN JÁTSZIK AZ OLASZ NEMZETI VÁLOGATOTT? ÉS EHHEZ NEKÜNK, MAGYAROKNAK VAN-E KÖZÜNK?

MIÉRT KÉK MEZBEN JÁTSZIK AZ OLASZ NEMZETI VÁLOGATOTT? ÉS EHHEZ NEKÜNK, MAGYAROKNAK VAN-E KÖZÜNK?

Amikor az olasz nemzeti válogatottat bíztatják a szurkolók, azt a ”forza azzurri”, azaz hajrá kékek buzdítással teszik.
De miért? Hiszen a kéknek semmi köze sincs az olasz nemzeti színekhez.

Az első sport, ami elfogadta a kék mezt, mint az olasz válogatott hivatalos mezét, az a labdarúgás volt.
1910-ben az olasz nemzeti válogatott fehér mezben lépett pályára, a mandzsettán és a galléron a nemzeti trikolorral. Ellentmondásosak a fennmaradt információk ezzel kapcsolatban, valószínűsíthető, hogy a fehér, semleges színt azért választották, mert még nem tudták eldönteni, hogy milyen legyen a válogatott meze.

A fehér mezt legelőször egy évre rá, 1911-ben váltotta fel a kék mez (a szív felett egy savoyai kereszttel, ami piros alapon egy fehér kereszt), amikor az olasz nemzeti válogatott hazánk ellen játszott és kapott ki  0:1-re. (Csak halkan merem megjegyezni,hogy ekkor még létezett magyar labdarúgás.)

Különböző feltételezések vannak azzal kapcsolatban, hogy miért pont a kék színre esett a választás.
  Az biztos, a magyar nemzeti válogatott piros-fehér-zöldjétől eltérő színben kívántak játszani
  Egyes hipotézisek szerint a francia nemzeti válogatott mezét utánozták, igaz, más kék árnyalatban.
Egy másik feltételezés szerint a kék színnel szimbolikusan az égre és az olasz tengerekre utalnak.

Történelmi források viszont elmagyarázzák, hogy akkoriban a Savoy-ház uralkodó dinasztia volt Olaszországban, 1360 óta az uralkodó család színe volt ez a nagyon erős kék színárnyalat.
Azóta is a fehér mez a nemzeti válogatott másodlagos meze.
A többi nemzeti olasz sportcsapatnak néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy elfogadja a kék mezt.

1930-ban a válogatottnak volt egy kis „kilengése”, mivel Mussolini utasítására teljesen fekete mezben kellett pályára lépniük.
A II. világháború vége és az Olasz Köztársaság megszületése után a kék mez hivatalosan is a nemzeti válogatott meze maradt, monarchikus eredete ellenére, viszont a savoyai kereszt lekerült róla, helyette a mezt a nemzeti trikolór díszíti.
Napjainkban az olasz sport domináns színe a kék, ugyanakkor van néhány figyelemre méltó kivétel:
az autó-motor sport színe az élénkpiros
a kerékpár-sportban a mez színe fehér
a téli sportokban fehér vagy piros ruhát viselnek az olasz sportolók

Back To Top