De miért? Hiszen a kéknek semmi köze sincs az olasz nemzeti színekhez.
1910-ben az olasz nemzeti válogatott fehér mezben lépett pályára, a mandzsettán és a galléron a nemzeti trikolorral. Ellentmondásosak a fennmaradt információk ezzel kapcsolatban, valószínűsíthető, hogy a fehér, semleges színt azért választották, mert még nem tudták eldönteni, hogy milyen legyen a válogatott meze.
A fehér mezt legelőször egy évre rá, 1911-ben váltotta fel a kék mez (a szív felett egy savoyai kereszttel, ami piros alapon egy fehér kereszt), amikor az olasz nemzeti válogatott hazánk ellen játszott és kapott ki 0:1-re. (Csak halkan merem megjegyezni, hogy ekkor még létezett magyar labdarúgás.)
Különböző feltételezések vannak azzal kapcsolatban, hogy miért pont a kék színre esett a választás.
Az biztos, a magyar nemzeti válogatott piros-fehér-zöldjétől eltérő színben kívántak játszani.
Egyes hipotézisek szerint a francia nemzeti válogatott mezét utánozták, igaz, más kék árnyalatban.
Egy másik feltételezés szerint a kék színnel szimbolikusan az égre és az olasz tengerekre utalnak.
Történelmi források viszont elmagyarázzák, hogy akkoriban a Savoyai-ház uralkodó dinasztia volt Olaszországban, 1360 óta az uralkodó család színe volt ez a nagyon erős kék színárnyalat.
Azóta is a fehér mez a nemzeti válogatott másodlagos meze.
A többi nemzeti olasz sportcsapatnak néhány évre volt szüksége ahhoz, hogy elfogadja a kék mezt.
Képek forrása: http://1.bp.blogspot.com/
1930-ban a válogatottnak volt egy kis „kilengése”, mivel Mussolini utasítására teljesen fekete mezben kellett pályára lépniük.
A II. világháború vége és az Olasz Köztársaság megszületése után a kék mez hivatalosan is a nemzeti válogatott meze maradt, monarchikus eredete ellenére, viszont a savoyai kereszt lekerült róla, helyette a mezt a nemzeti trikolór díszíti.
Napjainkban az olasz sport domináns színe a kék, ugyanakkor van néhány figyelemre méltó kivétel:
– az autó-motor sport színe az élénkpiros
– a kerékpár-sportban a mez színe fehér
– a téli sportokban fehér vagy piros ruhát viselnek az olasz sportolók
Végezetül néhány érdekesség az olasz válogatottal kapcsolatban:
– A válogatott az első mérkőzését 1910. május 15-én játszotta, ami egy barátságos meccs volt a franciák ellen.
– a dicsőséges kék mez, ami mindig is megkülönböztette az olaszokat a fociban, csak a 3. meccsen debütált, a magyar válogatott ellen.
– Születése óta az olasz válogatott az egyik legsikeresebb válogatott. Valójában az azzurri négy világbajnokságot (1934, 1938, 1982 és 2006) és két Európa -bajnokságot (1968 és 2020, még akkor is, ha ez utóbbit a világjárvány miatt egy évvel később rendezték meg) nyert.
– Az azzurri legnagyobb gólkülönbségű győzelmét az Egyesült Államokkal szemben aratta 1948-ban 9-0-ra, míg a legrnagyobb vereséget 1924-ben az akkor még félelmetes magyar válogatott ellen szenvedte el, 1-7-re.
Elsősorban olaszul (is) tudók vagy a nyelvet tanulók figyelmébe ajánlom az alábbi két bejegyzést:
– Ki tudja, mikor járt az olasz válogatt Sendaiban?
– Olasz nyelvű bejegyzés egy olasz szemszögéből az olasz fociról, a sportról.
Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is érdekes lehet, köszönöm szépen, ha megosztod! 🙂
calcio | foci |
divisa | mez, egyenruha |
indossare | viselni, hordani |
la nazionale | nemzeti válogatott |
campo | pálya |
amichevole | barátságos |
partita | meccs |
stemma (lo!) | címer |
scegliere | választani |
maglia azzurra | kék mez / trikó |