Az olasz tudósok eddig 20 Nobel-díjat tudhatnak magukénak.
18 férfi és 2 hölgy 1906 és 2007 között kapta meg ezt a neves kitüntetést, 6 kategóriában (kémia, közgazdaságtan, fizika, fiziológia és orvostudomány, irodalom, béke).
A hölgyek közül az egyik Rita Levi-Montalcini (akinek e nevével egyébként az olasz óráimon is gyakran szoktam példálózni) 1909-ben Torinóban született, zsidó származású orvos, biológus, egyetemi professzor.
Elit családból származott, édesapja villamosmérnök-matematikus volt, édesanyja festő, testvérei között volt író és építészmérnök is.
Forrás: https://img.culturacolectiva.com
Mivel egy közeli barátot rákban veszített el, így családja ellenkezése ellenére az orvosi egyetemre iratkozott be, ahol 1936-ban diplomázott.
2 évvel később felívelő karrierjét elvágta Mussolini rendelete, ami megakadályozta a zsidó származású emberek szakmai érvényesülését.
Ekkor Belgiumba menekült, ott folytatta kutatásait és még folyamatban lévő szakorvosi képzését.
Az ország német lerohanása után 1940 tavaszán visszatért szülővárosába, Torinóba, ahol a hálószobájában egy kisebb laboratóriumot állított fel és itt folytatta tovább tudományos kísérleteit. A csirkeembriók idegrost-növekedését tanulmányozta, melynek alapötletét Viktor Hamburger amerikai neurológus egy 1934-es publikációja adta. Ezek a kutatások voltak az alapjai a későbbi felfedezéseinek.
Egy évvel később Torino bombázása miatt vidékre menekült családjával, majd innen Firenzébe. Családja minden tagja túlélte a háborút és senkit sem deportáltak. 1945-ben a békekötés után visszatért szülővárosába.
2 évvel később, 1947-ben elfogadta a Washington Egyetem meghívását és Victor Hamburger biológus professzorral együtt dolgozott.
Az egy egyetemi szemeszterre vonatkozó meghívásból bő három évtized lett.
Miközben az Egyesült Államokban élt, ezzel párhuzamosan fáradhatatlanul és keményen dolgozott Olaszországban is.
Megalapította a római kutatóközpontot, ezt követően 1961-69 között irányította is ezt a Neurobiológiai Kutatóközpontot, 1969-től 1979-ig, egészen nyugdíjba vonulásáig pedig a Nemzeti Kutatási Tanács Sejtbiológiai Intézetének az igazgatója volt.
Kettős állampolgárként folyamatosan ingázott az Államok és Olaszország között, a családalapításról is lemondott és csak a munkájának szentelte az életét. Harcolt a női egyenjogúságért.
1968-ban az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája tizedik női tagjává választották.
Forrás: https://1949727592.rsc.cdn77.org
Az ötvenes évektől kezdődően megállás nélküli kutatása eredményeként, ahol egér tumort ültetett be egy csirkeembrió idegrendszerébe, felfedezte az idegnövekedési faktort, egy olyan fehérjét, amely alapvető szerepet játszik az érzékszervi idegsejtek növekedésében és differenciálódásában.
Fáradhatatlan munkájának gyümölcse 77 évesen, 1986-ban érett be. Másodmagával, Stanley Cohen amerikai neurológussal, a Vanderbilt Egyetem professzorával közösen megkapta a növekedési faktorokban tett felfedezéseiért a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.
Előre haladott kora ellenére aktívan dolgozott és vett részt közéleti eseményeken.
2001-ben, 92 évesen megkapta az egyik legnagyobb olasz elismerést, az akkori köztársasági elnök, Carlo Azeglio Ciampi kinevezte őt a Szenátus örökös tagjának.
Forrás: www.newspedia.it
A századik születésnapján a pohárköszöntőnél így nyilatkozott:
”Sono stata, in tutto, una donna fortunata. Non ho rimpianti.”
Minden egybe véve szerencsés nő voltam. Semmit nem bántam meg.
2012-ben, 103 évesen hunyt el.
”Il corpo può morire. Ma restano i messaggi che abbiamo mandato in vita. Perciò il mio messaggio è questo: credete nei valori.”
Ha még szívesen olvasnál az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról, érdekességekről, nyelvtanulásról, kérlek, hogy látogass el a blogomra.
Ha olaszul tanulsz és a nyelvtannal kapcsolatos ismereteidet bővítenéd, lapozz bele a könyvembe.
Ha olaszul vagy angolul tanulnál, ajánlom figyelmedbe magán- vagy csoportos óráimat.