Egyelőre 17, de hamarosan 40 elhagyatott házat fognak meghirdetni a következő napokban.
Minden ház és lakás Sambuca történelmi központjában található. Sambuca az egyik legszebb olasz falu Szicília szívében, páratlan panorámával rendelkezik és csak 90 km-re van a Templomok völgyétől.
Ezeket a házakat az önkormányzat a „Case a 1 euro” (Otthon 1 €-ért) elnevezésű kezdeményezés keretében hirdeti.
A terv, miszerint mentsük meg Sambucát az elnéptelenedéstől, köszönhetően egy, a CNN által sugárzott műsornak, Amerika-szerte futótűzként terjedt el.
Mindenkit meglepett, hogy ilyen hihetetlen mértékű érdeklődést tanúsítottak – tanúsítanak erre a kezdeményezésre. Eddig már több mint 72 ezer érdeklődő email érkezett az önkormányzathoz.
Az említett műsornak köszönhetően vannak, akik Dubajból érkeztek „megvásárolni” az 1 €-s házakat, mások az Egyesült Államokban írtak alá ingatlanvásárlási szerződést – ők természetesen nem ezért a jelképes összegért vásárolták meg leendő szicíliai otthonaikat.
Az önkormányzat úgy definiálta Sambucát, mint egy, a történelmi múltjában és elsősorban jövőjében gazdag települést, amit egyébként 1968-ban erős földrengés sújtott, és ennek következtében temérdek otthon vált lakhatatlanná. Ha ez nem lett volna elég, sokan megélhetés hiányában hagyták el otthonaikat.
Néhány évvel ezelőtt a település újra fejlődésnek indult, mindez köszönhetően a külföldiek befektetéseinek és ingatlanvásárlásainak a történelmi városnegyedben.
Közöttük vannak svájci németek, franciák, litvánok, a település 5.834 lakosa közül a külföldiek száma több mint 300.
A település kifejezetten gazdag kulturális környezetben található.
Sambucától kb. 40 km-re fekszik Cretto di Burri Gibellinában, ami minden bizonnyal a XX. század egyik legfontosabb modern művészeti ágának ad helyszínt.
Vagy megemlíthetjük a misilbesi barlagokat, a Genuardo hegy csodálatos kiránduló vidékét, itt találhatók az Arab várak is.
Sciacca, Palermo, a tenger, Agrigento és a Templomok völgyének közelsége mind-mind a település vonzerejéhez tartozik.
De mit kell azért tenni, hogy 1 €-ért otthonhoz jussunk ezen a festői településen?
Elsősorban jelentkezni kell a pályázatra.
A jelentkezők elbírálása nem kizárt, hogy már február közepén megkezdődik.
A jelentkezőknek a szerződés minden pontját be kell tartaniuk.
A szerződés aláírásakor 5.000 € kauciót kell letenniük, amit visszakapnak, ha betartják a szerződés feltételeit.
A legfontosabb, hogy teljes mértékben fel kell újítaniuk a házat vagy lakást, amit megkapnak (ezek egyébként 40-150 négyzetméter alapterületűek).
A teljes körű felújításra 3 év áll rendelkezésükre.
Ezt követően fogják visszakapni a kauciót.
Az olasz nyelv ismerete vagy az olasz nyelvtanulás nem feltétele a jelentkezésnek.
Jelenleg egyébként egy tökéletes állapotban lévő otthont Sambucában kb. 25.000 €-ért lehet megvásárolni.
Ha szereted az olasz kultúrát és az olasz nyelvet, erről többet is meg szeretnél tudni, kérlek, hogy látogass el az oldalamra:
https://www.facebook.com/olasznyelvtan/?ref