Tudtátok, hogy Marilyn Monroe ikonikus, híres fehér ruhája a Hétévnyi vágyakozás című filmben egy római szabóságban készült?
Forrás: youtube
Sajnos nem happy enddel ért véget egy patinás üzlet, a római Sorelle Antonini szabóság története.
A napokban zárták be azt az egyetlen műhelyt, ahol a kezdetektől napjainkig a szövetek pliszírozását kézzel végezték.
A 130 éves történelmi hagyományokkal rendelkező szabóság hiába írt kérvényt a hatóságokhoz és a nagy divatházakhoz, amik a segítségükkel lettek sikeresek, sajnos minden próbálkozás hiábavalónak bizonyult.
Forrás: youtube
Hogy mi volt a bezárás oka?
A gazdasági válság és a globalizáció, ami ebben a szektorban is régóta éreztette hatását, és az évek során a tulajdonosok egyre kevesebb megrendelővel, ezáltal egyre kevesebb bevétellel rendelkeztek.
Az üzlet a Quintino Sella utcában állt, csupán néhány lépésre a Dolce Vitától, ahol közel 130 éven keresztül a család 4 generációjának biztosította a megélhetést.
A bezárást megelőző időszakban az üzlet bérleti díja 1800 €/hó volt, amit már nem tudtak kigazdálkodni.
Az üzlet fénykorában világhírű színésznőket is öltöztetett, a teljesség igénye nélkül csak néhány név közülük: Marylin Monroe, Greta Garbo, Liz Taylor.
Ezen kívül neves divatházakkal és divattervezőkkel működtek együtt, úgy mint a Valentino, Sarli, Balestra és a Sorelle Fontana, valamint a római Operaházzal is.
A bezárás okáról, a 4. generáció érzéseiről, hogy emelt fővel távozik-e, hogy mi a titka a kézi pliszírozásnak, hogy hogyan is készítették kézzel a pliszírozást, az alábbi videóban (olasz feliratos, olasz nyelven) tudhattok meg többet.
Akinek kezdve támadt megtanulni vagy elmélyíteni olasz nyelvtudását, most kedvezménnyel megteheti, a részletekről az alábbi linkre kattintva tudhattok meg többet:
https://www.facebook.com/pg/olasznyelvtan/offers/?ref=page_internal