Sokat dohányoznak, nem keresnek vagyonokat, gazdaságuk évek óta rossz állapotban van, viszonylag keveset költenek az egészségügyre, vehemensek is. Bármely olasz ez utóbbira azt mondja, hogy ők soha nem veszítik el a fejüket, nem is kiabálnak, csak elmagyarázzák, hogy nekik van igazuk. 😀
Ennek ellenére a várható élettartam (81,5 év) szerint Olaszország az 5. helyről a 2. helyre ugrott, megelőzve Franciaországot, Németországot és Svédországot is.
A dolce vita, az 1960-as évektől kezdődően az életszínvonal drasztikus javulása Olaszországban, áttérés a szegénység leveréséről a növekvő jólétre, mind a folyamat részei, amihez hozzájárul az is, hogy Olaszország összetartó és viszonylag kevésbé megosztott társadalom.
A kulcs valószínűleg a mediterrán diéta.
Az 1960-as évek óta jelentős javulás tapasztalható az olasz étrendben, sokkal több friss halat fogyasztanak. A friss zöldségek és gyümölcsök mindig elérhetők, és sok olívaolajat használnak a főzéshez, ezzel szemben állati zsíradékot nagyon ritkán. Hagyományosan az olaszok különféle, mindig jó minőségű bort fogyasztanak étkezés közben, és kerülik a mértéktelen ivást.
Számos tanulmány összekapcsolta a mediterrán étrendet a szívbetegségek csökkenő kockázatával.

Ha az olasz ételekre gondolunk, sokszor azonnal a tésztákra, a nehéz mártásokra asszociálunk, és könnyen beleeshetünk a lasagne-tészta-prosciutto sztereotípiába.
Az olaszok szeretik a zöldségeiket, az alapanyagok helyi beszerzését, az olasz étkezések többsége házi készítésű és sok-sok ízletes zöldséget tartalmaz.
Olaszul tanulók vagy a nyelvet gyakorolni kívánók az alábbi videóban bővebb információhoz is juthatnak:
Fogyassz helyi termékeket!
Évek óta a 0 kilométeres termékek fogyasztása alappillér Olaszországban. Ennek az elvnek a gazdasági vetülete is igen jelentős, hiszen nem kell tárolási és szállítási költséget fizetni, valamint a helyi termelőket támogatják.
Fogyassz szezonális ételeket!
Ha valami szezonon kívül esik, általában külföldről származik, és az olaszok inkább meg sem veszik. Mi a szükség is lenne rá, ha annyi választási lehetőségünk van? A szezonalitás határozza meg az olasz rituálékat is, például tök rizottót nem készítenek, ha a sütőtök szezonon kívül van.

Ne egyél lóhalálában!
Az olaszok tudják, hogyan kell megállni és élvezni az ételüket.
Élvezik a bevásárlás, a főzés és végül az evés folyamatát!
A munkahelyükön ebédidőben is kimennek ebédelni, és megadják annak a módját, nem a számítógépük mellett kapnak be egy falatot, miközben dolgoznak.

Extra szűz olívaolaj!
A megfelelő extra szűz olívaolaj rengeteg antioxidánst, E-vitamint és egészséges, esszenciális zsírt tartalmaz. Ennek az olajnak a legtisztább állapotban smaragdzöldnek és homályosnak kell lennie.
Hagyd a csudába az importált ételeket!
Az olaszok szerint az importált élelmiszerek használata hiányos kreativitásra utal. Rengeteg helyi és egészséges alapanyag közül lehet választani!

Fogyassz sok halat, zöldséget, hüvelyeseket!
A tengerparti területek előnye, hogy sokféle helyi hal kapható, főként makréla és szardínia. Ezekben magas az egészséges zsírtartalom. Hihetetlen sokféle zöldségféle terem az országban, ezek fogyaszthatók akár frissen-nyersen, tartósítva, pácolva, főzve.
A hüvelyesek az olasz konyha egyik fontos alapeleme.
Fogyassz sok fűszer- és gyógynövényt!
Ezek sok vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, valamint hasznosak az ételek ízesítésében anélkül, hogy túl sok sót, szószt vagy mesterséges aromát használnánk.

Ülj asztalhoz, ne a kanapén, a tv előtt egyél!
Az asztalnál ülve, akár egy étteremben, akár otthon családi vagy barátai körben, minőségi időt töltenek együtt. Az étkezés egyben a pihenés folyamata is.
Szieszta
Miután minden olasz agyondolgozta magát délelőtt a munkahelyén, természetesen szüksége van egy kis szunyókálásra ebédidő környékén. Ilyenkor mindenki (kivéve, akinek „csak 1 óra ebédideje van) hazamegy pihenni, erre röpke 3 órájuk van. Még olyan munkahelyeken is, ahol elvárható lenne a folyamatos nyitva tartás, mint pl. bankok, élelmiszerüzletek, lehúzzák a rolót 12-13 óra körül, és csak 16 óra környékén nyitnak ki ismét.

A mediterrán diétán kívül fontos megemlíteni, hogy az olaszok élvezik az életet.
Nem panaszkodnak, nem licitálják túl egymást, hogy kinek rosszabb, kinek fáj jobban, ki szed több gyógyszert, hanem csinibe vágják magukat, belövik a hajukat, feldobják a hegyi levegőt és bemennek a belvárosba egy fagyiért, egy esti sétára, vagy lemennek a tengerpartra és ott korzóznak. Élvezik az életet, ha úgy adódik, az utca kellős közepén dalra fakadnak és táncolni kezdenek.
Legyenek követendő példa!

Szeretsz olvasni az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról vagy nyelvtanulási érdekességekről? Akkor a blogomban bőven találsz inspiráló tartalmat!
Nyelvtani tudásodat fejlesztenéd? Lapozz bele az olasz nyelvtan könyvembe! Érthető, gyakorlatias, kétnyelvű, jobb agyféltekés.
Olaszul vagy angolul tanulnál? Várlak szeretettel online magán- vagy csoportos óráimon, ahogy Neked kényelmes!
| dieta mediterranea | mediterrán étrend / diéta |
| nutrizione | táplálkozás |
| abitudine | szokás |
| ipotesi | feltételezés |
| mortalità | halálozás |
| riduzione | csökkentés |
| olio d’oliva extra vergine | extra szűz olívaolaj |
| di stagione | szezonális |
| gli alimenti | élelmiszerek |
| longevità | hosszú élet |