rome-1713190_960_720

Róma, az örök város alapítása

A legendák szerint Róma városát időszámításunk előtt  753. április 21-én alapították. A város alapításáról szóló történetek ellentmondásosak. A két fő alapító figura Romulus (és testvére Remus), róla nevezték el a várost; valamint Aenas, trójai herceg.

Egyes feltételezések szerint ez sem kizárt, hogy az arkádiai Evander alapította Rómát.
A város megalapításával kapcsolatos információk nagy része Titusz Liviusz, más néven Livy történész  Róma történetét feldolgozó első könyvéből származik .

rómaKépek forrása: fattiperlastoria.it

A rómaiak a monda szerint Trójából származnak.
A városlakók a város pusztulása után hajón menekültek, és hosszú, kalandokkal fűszerezett útjuk során jutottak el Itália középső vidékeire. Az itt élő latinokkal szerződést kötöttek, majd le is telepedtek, és hosszú időn át békességben éltek egymás mellett.

Romulus és Remus, Rea Silvia alba longai királylány valamint Mars isten nászából születtek.
Az ikrek gonosz nagybátyja, Amulius, mivel féltette hatalmát, így fogságba ejtette a lányt. Egyúttal megparancsolta a szolgáinak, hogy  az ikerfiúkat dobják a Teverébe. Így akarta elkerülni, hogy trónja veszélybe kerüljön. Az újszülött csecsemőket egy kosárban helyezték a víz felszínére. Romulus és Remus nem fulladtak meg a folyóban, sőt a megáradt folyó a partra sodorta őket. Ezt követően egy anyafarkas mentette meg és táplálta őket. Majd Faustolo, egy környékbeli pásztor talált rájuk, és nevelte fel őket.

fondazione-roma

Erős, vitéz fiatalokká váltak, akik visszaszerezték nagyapjuk trónját. Az ókori római hagyomány szerint Kr.e. 753. április 21-én Romulus és Remus megalapították Rómát.
A város létrehozása után az volt a kérdés, hogy az ikrek közül ki legyen Róma királya.

A kérdést madárjóslattal döntötték el. Felmásztak egy domb tetejére, és vártak. Eszerint aki felett a legtöbb madár repül, az lesz az uralkodó. Míg Remus felett 6 saskeselyű jelent meg, addig Romulus feje felett egy tucatnyi saskeselyű  jelent meg az égen. Így lett Róma első királya Romulus. A várost róla nevezték el Rómának.

Úgy tűnik, hogy az ezzel a korral kapcsolatos mesék és mondák nem igazán történelemhűek. A valóságról igen keveset tudunk, az viszont biztosra vehető, hogy Rómát egyszerű latin pásztortörzsek alapították valamikor az időszámítás előtt a VIII. században.

Ismerkedjünk meg a testvérek történetével olasz nyelven is!

 

Szeretsz olvasni az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról vagy nyelvtanulási érdekességekről? Akkor a blogomban bőven találsz inspiráló tartalmat!

Nyelvtani tudásodat fejlesztenéd? Lapozz bele az olasz nyelvtan könyvembe! Érthető, gyakorlatias, kétnyelvű, jobb agyféltekés.

Olaszul vagy angolul tanulnál? Várlak szeretettel magán- vagy csoportos online óráimon!

 

Romolo Romulus
Remo Remus
gemelli (hn), gemelle (nn) ikrek
trono trón
lupa (nn) farkas
allattare szoptatni
fondazione alapítás
fondare alapítani
pastore pásztor
neonato újszülött

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Kedves oldallátogatók!

Az OlaszNyelvtan 2024. december 21. – 2025. január 5. között szabadságon van.
Az időközben beérkezett megrendelések teljesítése és az üzenetek megválaszolása 2025. január 6-án délelőtt fog megtörténni.

Minden kedves olaszrajongónak szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket és olasz élményekben is gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk!