A babà története mesebeli, amiben a király valóban létezik, és aki nem más, mint I. Szaniszló, 1704 és 1735 között uralkodott lengyel király. Szaniszló uralkodásának harminc évét XII. Károly svéd király, valamint Nagy Péter orosz cár támogatásának köszönhette. A lengyel király egyben nem más volt, mint XV. Lajos apósa.
Trónfosztása után megkapta a Lotharingiai Hercegséget, aminek irányítása nem tette igazán boldoggá, valamint temérdek szabadidővel rendelkezett, így filozósusokkal és tudósokkal vette magát körbe.
Többek között egy nemzetkezi együttműködési program és európai integráció körül forogtak a gondolatai (ő már akkor vizionálta az Európai Uniót 😉 ), de korona nélkül nem volt igazán befolyása.
Ez rendkívül elkeserítette, és bánatát nap mint nap újabb és újabb édességbe folytatta, amivel alaposan feladta a leckét a lotharingiai, fantáziátlan cukrászoknak.
Kép forrása: wikipedia
A helyi édességet, a kuglófot (kugelhupf) Szaniszló ki nem állhatta, mert szerinte egyszerű, semmitmondó édesség volt, ráadásul száraz is, ami mindig a szájpadlására tapadt.
A trónfosztott király gyakran kesergett, mert bár aranykalitkában élt, de úgy érezte, börtön ez a javából.
Így történt, hogy egy szép napon, kesergés közben alaposan felöntött a garatra, bánatát rumba folytotta. Evett volna egy kis édességet, a komornyika ismét egy adag kuglófot dugott az orra alá, amit ő dühösen eltolt, az asztalon álló rumos pohár tartalma ráborult, és az italt teljesen felszívta a kuglóf.
Kép forrása: napolifans
Az ebédlóben síri csend támadt, minden szolga minimum életfogytiglani börtönre vagy azonnal lefejezésre gondolt megtorlásként.
Az ízetlen, általában sárgás színű lotharingi desszert kovászos tésztája gyorsan meleg, borostyán árnyalatot kapott, és mámorító illat kezdett elterjedni.
Szaniszló ennek az illatnak nem tudott ellenállni, fogta az arany kanalát, és megkóstolta a rumos kuglófot.
Hogy mit érezhetett, mindannyian tudjuk, senki nem felejti a babà fenséges ízét. Már csak a véletlenül feltalált finomság neve hiányzott, Szaniszló Ali babának, az Ezeregyéjszaka című kötet (amit a király szeretett újra és újra elolvasni) főszereplőjének szentelte a sütit.
Képek forrása: donnad.it
A babà tipikus gombaformája a híres francia-lengyel cukrásznak, Nicolas Stohrernek köszönhető.
A babà először Franciaországban terjedt el, majd a nemesek jóvoltából a XIX. százaban érkezett Nápolyba, akik szakácsaikat Franciaországba küldték, hogy megismerjenek a „haute cuisine” újdonságaival. Ők hazájukba visszatérve sikeresen terjesztették a babàt. A babá művészetének tökéletesítése és terjesztése vitathatatlanul Nápoly városának az érdeme.
A babà receptje
Hozzávalók 10 babához
Hozzávalók a tésztához:
– 24 dkg liszt
– 8 dkg vaj
– 4 dkg cukor
– 4 tojás
– 2 dkg sörélesztő
– csipetnyi só
Hozzávalók a rumos szirup elkészítéséhez:
– 3 dl víz
– 16 dkg cukor
– 1,5 dl rum
Oldjuk fel a sörélesztőt 2-3 evőkanál meleg vízben, és keverjük össze a liszt kb. 1/3-val. Alaposan dolgozzuk el, majd tegyük lisztezett tányérra és hagyjuk legalább 30 percig kelni.
Ezt követően tegyük egy mélyebb tálba, adjuk hozzá egyenként a tojásokat, a szobahőmérsékletű vajat, és keverjük el alaposan. Majd adjuk hozzá a maradék lisztet, cukrot és sót. Addig keverjük a tésztát, míg homogén, buborékos tésztát nem kapunk, majd hagyjuk legalább 40 percig kelni.
Tegyük a tésztát 10 talpára állított, henger alakú formába, aminek az átmérője és magassága is 6 centiméter. A formákat max. félig töltsük meg a tésztával, tegyük előre melegített 180C°-os sütőbe. A sütési idő kb. 15 perc. A kész babát hagyjuk kihúlni.
Közben készítsük el a szirupot úgy, hogy pár percig forraljuk a vizet a cukorral. A kihűlt babà minden oldalát öntsük le a forró sziruppal, tálalásig tartsuk letakarva, hogy ne száradon ki.
Buon appetito!
A babá krémes töltelékkel is készülhet, ami a legtöbb nápolyi szerint Istenkáromlás.
Természetesen babá kuglófot is készíthetünk, az olaszul tudóknak íme az olasz nyelvű recept:
Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is hasznos lehet, köszönöm szépen, ha megosztod!
re | király |
polacco | lengyel |
suocero | após |
detronizzato | trónfosztott |
annoiarsi | unatkozni |
integrazione europea | európai integráció |
asciutto | száraz |
prigione | börtön |
maggiordomo | lakáj |
protagonista | főszereplő |