Az olasz Molise régióban egyre több a szellemfalu, egyre többen vándorolnak el innen nagyobb városokba a jobb megélhetés reményében, ahol felsőoktatási tanulmányaikat végezhetik, illetve ahol elhelyezkedhetnek.
Különleges kezdeményezésükkel – ami az egész világot bejárta – a molisei falvak elnéptelenedésére, az ingatlanok elértéktelenedésére, az üzleti tevékenységek csődbe menésére kívánták tavaly felhívni a figyelmet a helybéliek.
Nyáron elkészítették világ leghosszabb horgolt szőnyegét, ami San Nicola 365 lépcsőfokát borította, és csodás színpompában tekergett végig az egész településen. 300 helybéli és környékbeli lány és asszony, valamint egy úriember horgolta kézzel az ehhez felhasznált 637 darab, egyméteres „csempét”.
A szőnyeget elemenként elárverezték, darabonkénti kikiáltási áruk 20 € volt. A befolyt összeget jótékonysági célra ajánlották fel.
Ez csak a bemelegítő volt, mivel szeptember elejétől december elejéig a szorgos molisei lányok-asszonyok – Lucia Santorelli irányítása alatt – meghorgolták 2018 talán legszebb karácsonyfáját.
Ha valaki úgy gondolja, látott már ennél szebbet, nyilván így van. Azonban az is egészen biztos, hogy ennél egyedibb, horgolt karácsonyfát még nem láthatott ez idáig.
A 6 méter magas, több mint 3 és fél méter átmérőjű fát, ami 1300 kézzel horgolt, négyzet alakú elemből állt, Trivento főterén állítottak fel. A település fáit is horgolt hópelyhekkel, valamint világító füzérekkel díszítették fel ezzel egy időben .
A horgolt karácsonyfa azonnal hatalmas sikert aratott, nagyon sokan látogattak el ebbe a parányi faluba, hogy élőben is megcsodálhassák.
2019 nyarán ezeket a színes horgolt elemeket is elárverezték, és ismét jótékonysági célra ajánlották fel az ebből befolyt összeget.
A történetet az alábbi videóban olaszul is megtekinthetitek:
Ha tetszett a bejegyzés, és szerinted másoknak is érdekes lehet, nagyon szépen köszönöm a megosztásokat! 🙂
albero di natale | karácsonyfa |
uncinetto | horgolás |
unico | egyedi |
diametro | átmérő |
realizzare | megvalósítani |
lana | fonal |
successo | siker |
protagonista | szereplő |
condivisione | megosztás |
tappeto | szőnyeg |