A közelmúltban ért véget az Eurovíziós Dalfesztiál, ennek kapcsán többen írtátok az oldalon és a csoportban is, hogy szerettek zenéből olaszt tanulni.
Ez szó szerint zene füleimnek, mivel a jobb agyféltekés tanulási módszer egyik eszköze, ami során az agy a zenéhez társítja a megtanultakat.
Hatékony, különösebb erőfeszítés nélkül maradnak meg, kerülnek be legalább a középtávú memóriába a szavak, kifejezések, mondatok, igeragozások. 🙂
Egy saját példa: még nem kezdtem el az olasszal foglalkozni, amikor Olaszországban töltöttem néhány hetet és a vízcsapból is egy bizonyos szám folyt.
Nem volt más választásom, megtanultam én is, és a mai napig szó szerint emlékszem rá.
Ez nem a véletlen műve!
Bizonyított, hogy a zenével való nyelvtanulás megsokszorozza a tanulás hatékonyságát. Nagy valószínűséggel ez az ősidőkből ered, a zene szó szerint a vérünkben van.
Egy amerikai kísérletben 60 felnőttet két csoportra osztottak: az egyik csoport tagjainak sima szöveg hallgatása után kellett visszamondani a szavakat, a másik csoportnak pedig zenei aláfestéssel. Naná, hogy ez utóbbi csoportnak jobban sikerült teljesíteni a feladatot. A kísérlet külön pikantériája, hogy magyar szavakat kellett visszamondaniuk. 🙂
Az olasz a zene nyelve. Aki olaszul tanul, hatványozottan előnyös helyzetben emiatt. 🙂
Ennek történetéről olasz nyelven az olaszul már tudók vagy a nyelvet tanulók ITT olvashatnak. 🙂
A zenés tanulás mellett szóló érvek:
1. Bővül a szókincs
Éneklés, zenehallgatás közben új szavakat sajátítasz el a szövegből. Nagyon fontos tény az, hogy ezek a szavak szövegkörnyezetben, ragozva, egyeztetve vannak – egészen biztosan emlékezni fogsz rájuk.
Szoktam tanácsolni, hogy minden nyelvtani egységre legyen 1-1 panelmondat a tarsolyodban.
Tökéletes megoldás, ha ezeket a panel mondatokat zenéből csíped fel.
2. Javul a nyelvtan
Mivel szövegkörnyezetben sajátítod el az új szavakat, azok már egyeztetve, ragozva vannak. Különösebb erőfeszítés nélkül fogsz emiatt visszaemlékezni kivétel igék ragozására, a kötőmód használatára (erről fogok még egy külön posztban írni), névelő-főnév-jelző egyeztetésére, szósorrendre.
Értelemszerűen a szleng, az úgynevezett dialetto (stretto vagy misto) használata nem könnyíti meg a helyzetünket. Ha olaszul tanulsz, ne nápolyi dalokkal kezdd! 🙂
Felmerülhet az a kérdés is, hogy jobb-e örökzöld slágerekből vagy modern dalokból tanulni, nincsenek-e a mai számok tele szlenggel. Nem szeretnék általánosítani, de nyilván egy mai dalban nagyobb az esély a szlengre.
Az idei Sanremo Fesztivál fiatal tehetségei (giovani / nuove proposte) nyertes számában nincs hiba. 🙂
3. Javul a kiejtés
Az olaszban ha megtanultad a fonetikát, elvileg nagy gondod nem lehet a kiejtéssel, de ne feledkezzünk meg arról, hogy egyrészt az olaszok bizonyos hangokat a magyartól eltérően képeznek, szóval itt lebukhatunk, másrészt a hangsúlyos szótagok elsajátítására külön hangsúlyt kell fektetnünk.
Zenehallgatás során automatikussá fog válni az, hogy hová esik a hangsúlyos szótag 1-1 adott szóban.
Nem mindegy, hogy ancora vagy ancora, subito vagy subito. 🙂
Neked is biztosan feltűnt már, hogy ha külföldiek énekelnek idegen nyelven, legyen az olasz vagy angol, kevésbé jön át az akcentusuk. A zene ritmusa segít a helyes artikulálásban.
Szóval, akinek erős akcentusa van, dalban mondja el inkább! 🙂
4. Javul a szövegértés
Tapasztalataim alapján az egyik legnagyobb gondot az okozza a nyelvtanulás során, hogy bár külön-külön értjük a szavakat, mégsem áll össze a mondat értelme.
Illetve óriási gondot okozhat az is, hogy ha hadarnak (márpedig egy olaszt ritkán lehet rávenni arra, hogy beszéljen lassan és tagoltan hosszútávon), összefolynak a szavak és a mondatok.
A zenehallgatás ennek a készségnek a fejlesztésében is segít. Ha végkép nem értesz egy szöveget, hallgasd felirattal, ha nem találsz ilyen verziót, keress rá a szövegére (testo – majd írd be az előadó nevét és a szám címét).
5. Javítja, serkenti a memóriát
A zene is stimulálja a memóriádat, erről itt írtam. Van visszacsatolásod, ezáltal jobban fogsz emlékezni a tanultakra.
Végezetül hoztam egy rövid válogatást olasz zeneszámokból, amikből remekül lehet tanulni.
Fontos, hogy mindenki a saját szintjének, zenei stílusának megfelelő előadókat és dalokat válogasson.
Aki a rockot, a rapet szereti, az biztosan nem tud a „csöpögős”, romantikus olasz zenéből túl sokat elsajátítani.
Ha tetszett a bejegyzés, és úgy gondolod, hogy másnak is hasznos lehet ez a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. 🙂