Aláírom, ennek a címnek így önmagában nem sok értelme van, de remélem, hogy felkeltettem vele mindenki figyelmét. Mint ahogy az én figyelmemet is felkeltette az egyik kedves oldalkövető, aki Nápolyban járt, látott valami utcai produkciót, fotózott egy képet a helyszínen, de mivel még nem beszéli a nyelvet, nem értette, hogy mi történik ott a bingó-szerű játék során.
Ezt követően hozzám fordult segítségért. Utána jártam, ebből született ez a blogbejegyzés.
Nápolyban, a San Domenico tér közelében Giuseppe Polone, az élet iskoláját kijárt utcai matematika professzor varázsolja el matek tudásával a járókelőket. A magas szintű matematika tudással rendelkező 70 éves férfi viszont csak az általános iskola 5. osztályát végezte el. Ez olasz olvasatban azt jelenti, hogy az alsó osztályokat járta ki, hiszen ott 5+3 év az általános iskola, utána nem folytatta a tanulmányait.
Ennek ellenére arról ismert, hogy számos televíziós műsorban vett részt, mint a varázsnégyzetek szakértője. Szerintem ezek a négyzetek egy hatalmas sudokure hasonlítanak.
A közelmúltban tért vissza az Egyesült Államokból szülővárosába, Nápolyba, mert Guinness-rekordot szándékszik felállítani. Egyébként a Canale 5 olasz tévés csatorna a poszt írásakor forgatja és vetíti az idei Guinness Showt.
Giuseppe úr rendkívül összetett számításokat tud fejben elvégezni. Igazi műalkotását – találmányát, ami egyelőre csak papíralapon létezik, büszkén mutogatja. Ez nem más, mint egy 35 méteres torony, aminek mindkét oldalán három- és négyjegyű számokkal kitöltött négyzetek sora található.
A játék abból áll, hogy bármelyik sort, oszlopot vagy átlót próbáljuk meg összeadni, ugyanaz a szám legyen a végeredmény.
Az utcai matekprofesszor, aki rendkívül büszke arra, hogy nápolyi, a találmányával önmagán kívül Nápolyt is világhíressé kívánja tenni.
Ez eddig rendben is van, de hogyan működik ez a játék?
Mit ne mondjak, rendkívül szerény módon Giuseppe úr úgy véli, hogy 1.500 évente egyszer születik egy valamire való zseni. Az időszámításunk előtti 1.500 éves időszakra Pitagoraszt szemelte ki, az időszámításunk utáni első 1.500 éves időszakra ezt a megtisztelő rangot szerinte Leonardo da Vinci érdemli, és hát ne szerénykedjünk, 1.500-3.000 közötti időszakra ki más lehetne a géniuszok géniusza, ha nem ő. Egyetlen nyitott kérdés maradt csak hátra: 3.000-4.500 között vajon ki lesz az, aki a nyomdokaiba lép?
Ezekről a varázsnégyzetekről rendkívül büszkén mesél, az arra járóknak bemutatja a munkáját és elmagyarázza, hogy hogyan működik a rendszere. Megkéri a járókelőket, hogy játszanak vele, akár számítógéppel vagy számológéppel is felfegyverkezve. Ő csak fejben számol. Megkéri őket, hogy válasszanak egy számot 1 és 60 között, és jelezzék, melyik mátrixban, melyik ponton van jelen ez a szám. Mindenki ámulatára kitalálja a végeredményt.
Nézzétek csak ezt az olasz nyelvű videót! Vízszintesen és függőlegesen is 5-5 db 25-25 számból álló négyzet áll egymás mellett, ez összesen 625 darab. Minden szám 1 és 625 között csak egyszer szerepel a mátrixokban. Giuseppe úr olyan módon töltötte ki ezeket a négyzeteket, hogy akár vízszintesen, akár függőlegesen, akár átlósan nézzük a végeredményeket, az minden sorban vagy oszlopban 7.825 lesz.
Szórakoztató és eredeti módja annak, hogy játékra hívja a mindig kíváncsi turistákat. A 70 éves férfi a Porta Capuana környékről származik, és egész életét a világ körüli utazásaival töltötte, amikről szintén szívesen beszél. A matematika iránti szenvedélye úgy született, hogy bár nem volt lehetősége tanulni, iskolába járni, a fejben osztásokkal senki sem tudta őt legyőzni.
Azért tért most vissza Olaszországba, hogy Nápoly bekerüljön a Guinness-rekordok könyvébe immár nem csak az ő mátrix találmányával, hanem ezen felül, de a mátrixszal szoros kapcsolatban egy hatalmas oszlopot is megálmodott a Plebiscito térre.
Amerikában, Minnesotában építették meg lego kockákból az eddigi legmagasabb tornyot, ami 34 méteres. Giuseppe úr ezt a rekordot kívánja megdönteni.
Kép forrása: marianotomatis.it
A 35 méteres, lego kockákból épült torony mind a 4 oldala tele lenne az ő mátrixaival. Ez volt a terv, amit időközben nagyobbra álmodott. Az volt a célja, hogy a torony 36 méter magas legyen. Miért pont 36? Itt jön a képbe az olasz foci. Gonzalo Higuaín, argentin focista a Nápoly mezében 36 gólt lőtt.
Viszont a játékos galád módon elhagyta a Napoli csapatát, amit Giuseppe úr árulásként élt meg, így már nem jár neki sem rekord, sem oszlop, sem semmi.
Úgyhogy most azon dolgozik, hogy a mátrix oszlopa a téren 40 méter magas legyen, hát csak lesz valaki a Napoliban, aki ennyi gólt fog egyszer rúgni!
Ha még szívesen olvasnál az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról, érdekességekről, nyelvtanulásról, látogass el a blogomra.
Ha olaszul tanulsz és a nyelvtannal kapcsolatos ismereteidet bővítenéd, lapozz bele a könyvembe.
Ha olaszul vagy angolul tanulnál, ajánlom figyelmedbe magán- vagy csoportos óráimat.
università di strada | az élet iskolája |
incantare | elvarázsolni |
diploma di quinta elementare | 5 elemi (tehát az alsós osztályok) |
stabilire il Guinness World Record | Guinness rekordot felállítani |
matematica | matematika |
professore | tanár |
invenzione | találmány |
orgoglioso | büszke |
colonna | oszlop |
calciatore | focista |