federico-fellini-anita-meteoweek-compressed

Federico Fellini, a halhatatlan zseni 106 éve született

Federico Fellini olasz filmrendező, forgatókönyvíró, karikaturista és író ma lenne 106 éves.
Riminiben született 1920. január 20-án, Rómában hunyt el 73 évvel később.

A mozitörténelem egyik legnagyobb rendezőjeként tartják számon, közel 40 évig tartó munkássága során hatalmas nemzetközi hírnévre is szert tett.

A filmjeiből, amik melankóliával, groteszk humorral és finom szatírával átszőttek, még ma is idézzük a szállóigéket.

Ő saját magát különleges humorral egy olyan „mesterember”-nek titulálta, akinek nincs mondanivalója, de pontosan tudja, hogy azt a semmit milyen módon adja elő.

Olaszul beszélők és a nyelvet gyakorolni kívánók számára:

Filmjei saját életéből és az országjárása során szerzett tapasztalataiból merítették a témákat, és azok bármennyire is melankolikusak voltak, az olaszokra jellemző életigenlésről szóltak.

Erről így nyilatkozott: „az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi. A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája”.

Fellini 12 alkalommal kapott Oscar-díj jelölést a legjobb rendezői vagy forgatókönyvi díjra.
A La strada” (Országúton), Le notti di Cabiria” (Cabiria éjszakái) a „ 8 ½” és az „Amarcord” című filmjei elnyerték a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat.

Olaszul és angolul beszélőknek:

Ezen kívül a Moszkvai Filmfesztiválon két ízben nyert, 1963-ban és 1987-ben.

1960-ban a Cannes-i Filmfesztivál Aranypálma díját, 1970-ben pedig hazai vizeken, a Velencei Filmfesztivál Aranyoroszlánt söpörhette be.

1993-ban, halála előtt néhány hónappal, Oscar életműdíjjal jutalmazták Fellinit.
Köszönőbeszédében köszönetet mondott a hosszú karriere alatt őt támogató kollégáinak, de csak egyvalakit emelt ki név szerint: feleségét, Giulietta Masinát.

fellini
Fellini és felesége a Cabiria éjszakái című filmben.  (Forrás: AFP)

Fellini 1993. október 17-én szívrohamot kapott, és kómába zuhant. Egy ország aggódott és imádkozott érte, az olasz média folyamatosan tudósított az állapotáról. 50. házassági évfordulója után egy nappal, október 31-én halt meg.
Az akkor már szintén nagyon beteg felesége csak néhány hónappal élte őt túl.
Riminiben, a csak 3 hetet élt kisfiukkal közös sírban helyezték őket örök nyugalomra.

Rimini egy időszakos kiállítással rója le tiszteletét a város szülötte előtt:
https://www.mostrafellini100.it/

Szeretsz olvasni az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról vagy nyelvtanulási érdekességekről? Akkor a blogomban bőven találsz inspiráló tartalmat!

Nyelvtani tudásodat fejlesztenéd? Lapozz bele az olasz nyelvtan könyvembe! Érthető, gyakorlatias, kétnyelvű, jobb agyféltekés.

Olaszul vagy angolul tanulnál? Várlak szeretettel online magán- vagy csoportos óráimon, ahogy Neked kényelmes!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Kedves oldallátogatók!

Az OlaszNyelvtan 2024. december 21. – 2025. január 5. között szabadságon van.
Az időközben beérkezett megrendelések teljesítése és az üzenetek megválaszolása 2025. január 6-án délelőtt fog megtörténni.

Minden kedves olaszrajongónak szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket és olasz élményekben is gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk!