lago

Világrekorder karácsonyfa a tavon, Castiglione del Lagóban

Talán kevesebben tudjátok, hogy Gubbióban, a hegyoldalon található hatalmas, kivilágított karácsonyfa mellett, amit több tíz kilométer távolságból,  a környező településekről is tökéletesen lehet látni, még egy Guinness rekorddal büszkélkedhet Olaszország. Ez pedig nem más, mint egy vízre épített, fekvő fenyőfa, szintén Umbriában, Castiglione del Lagóban, nem messze Perugiától.

Forráskép megtekintése
Képek forrása: citynews-perugiatoday.stgy.ovh

A karácsonyfa megálmodói és megalkotói úgy nyilatkoztak, hogy merj nagyot és akár „őrültet” álmodni és azt megalkotni.
Ebből az „őrült” ötletből született a rekorder tavi karácsonyfa sok-sok önkéntes munkájának köszönhetően.

A számadatok is meglehetősen őrületesek, egészen pontosan 1 km hosszú és 50 méter széles a fa, amit a tó fenekéhez rögzített 70, fából készült cölöp tart, a karácsonyfa körvonalairól és a megvilágításáról pedig 2450 led izzó gondoskodik. 2400 sárgás-fehéres izzó képezi a fa kontúrját, a belsejét pedig 50 színes égő világítja meg. Az égőket nem kevesebb, mint 5 km vezeték köti össze.

Forráskép megtekintése

A minden évszakban varázslatos Trasimeno-tavon található karácsonyfa szuggesztív gyöngyszem, amit napnyugta után lehet a legjobban élvezni.
Tavaly ez, a minden szempontból lélegzetelállító, különleges karácsonyfa elnyerte az év egyik legszebb karácsonyfája díjat.
Castiglione del Lago karácsonykor varázslatos, mesébe illő hellyé alakul át.

A tavi karácsonyfát a legjobban  a közelben lévő középkori erődből, a Rocca del Leonéból csodálhatjuk meg. A szabálytalan ötszög alakú erőd, ahonnan páratlan kilátás tárul a tóra, a XVI. században épült egy etruszk akropolisz romjaira. Az erőd belsejében egy valószínűleg bizánci eredetű templom romjai vannak, amelyet Fülöp és Jakab szenteknek szenteltek, és valószínűleg egy etruszk templom maradványaira épült.

Forráskép megtekintése

Idén a világjárvány miatt nem építették újra fát, de legyünk optimisták, hogy 2021-ben  ismét lesz lehetőségünk ide is ellátogatni! Tavaly a belépő gyerekeknek 1, felnőtteknek 5 euróba került és egészen vízkeresztig lehetett megtekinteni ezt a csodát.  Az erődben rendezvényekkel, karácsonyi vásárral, gigantikus méretű betlehemmel, korcsolyapályával és különféle szórakoztató programokkal, köztük színi előadásokkal várták az ide látogatókat.

Az alábbi olasz nyelvű videóban megtekinthetitek a tavi karácsonyfa építésének egyes fázisait:

Ha még szívesen olvasnál az olasz kultúráról, szokásokról, ételekről, városokról, érdekességekről, nyelvtanulásról, kérlek, hogy látogass el a blogomra.
Ha olaszul tanulsz és a nyelvtannal kapcsolatos ismereteidet bővítenéd, lapozz bele a könyvembe.
Ha olaszul vagy angolul tanulnál, ajánlom figyelmedbe magán- vagy csoportos óráimat.

albero di Natale karácsonyfa
perla gyöngyszem
trasformarsi átalakulni
illuminato kivilágított
luce fény
cavo vezeték
palo oszlop, cölöp
mozzafiato lélegzetelállító
gigante gigantikus
presepe betlehem

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Kedves leendő könyvvásárló!

Az MPL leterheltsége és a Foxpost csomagautomaták telítettsége miatt karácsony előtt az utolsó feladási nap 2024. december 18. szerda kora délelőtt.
Gondoskodj időben a karácsonyi ajándékról, hogy már szenteste előtt nálad lehessen!

Kedves leendő könyvvásárlók!

Kedves oldallátogatók!

Az OlaszNyelvtan 2024. december 21. – 2025. január 5. között szabadságon van.
Az időközben beérkezett megrendelések teljesítése és az üzenetek megválaszolása 2025. január 6-án délelőtt fog megtörténni.

Minden kedves olaszrajongónak szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket és olasz élményekben is gazdag, nagyon boldog új évet kívánunk!